Contenido 18+

18+ significa contenido Adulto. La vista del contenido en esta comunidad podría no ser adecuada en algunas situaciones.

Las publicaciones de esta página pueden contener imágenes, referencias o historias explícitas.

Így kezdődött

Escrito por: Oldboy50

Jó pár évvel ezelőtt történt.Megismerkedtem egy férfivel, az első két három találkozás alkalmával csak úgymond normális dolgok voltak, szoptam nyaltam . A következő alkalommal, mikor elmentem hozzá már más volt. Mikor levetkőztem, rám szólt hogy legyek négykézláb mint egy kutya. Odajött, és a lábát, a talpát nyalatta velem, közben egy korbáccsal a seggem verte. Bármennyire is váratlan volt teljesen izgalomba jöttem. Amikor a lábát alaposan lenyaltam, a fenekét kellett nyalom, ezt egyébként is imádom. Ő közben a farkát verte, a fejemet teljesen benyomta a farpofái közé hogy minél mélyebben nyaljak neki. Majd hirtelen azt mondta feküdjek a hátamra, a nyelvem nyújtsam ki. Ő oda térdelt és a számba verte a farkát. Mindet lenyeltem, csak ezután adta a számba, hogy a nyelvemmel tisztítsam meg. Miközben a már ernyedni kezdő szép farkát nyalogattam éreztem valamit a számban, mint kiderült elkezdett a számba pisilni, azt mondta ezt is le kell nyelnem. Nem tudom mihez hasonlítani, nem találkoztam még ilyennel de jó volt, olyannyira, hogy közben a farkam teljesen ágaskodott az izgalomtól. Uram mostmár így nevezem, ezt látva a számra ült, és miközben nyaltam a fenekét ki verte a farkam. Szétkente rajtam, a kezéről lenyalatta a saját spermámat, ami a földre került felnyalatta velem.

Ezután előkerült egy felfújható dildó, azt tolta a seggembe és addig fújta amíg a feszítéstől szűkölni nem kezdtem. Majd bennem hagyta, azt mondta ez az ajándékom, így kell majd haza mennem, és sokat gyakorolni otthon, mert azt akarja hogy legközelebb sokkal tágabb legyek majd a következő játékokhoz.

Mégegyszer leszopatta magát, aztán anélkül hogy megmosakodhattam volna elküldött. Rámszáradt spermával a testemen, izzadtan, a felfújható dildóval a seggemben gyalogoltam haza. Útközben azon gondolkodtam,hogy végre van valaki aki mellett megélhetem a vágyaimat , azt ami vagyok.Annyira izgalomba voltam a sok ingertől ami ért, rögtön a zuhany alá álltam és kivertem magamnak. Életemben nem élveztem még akkorát. A mai napig szeretem az ilyen játékokat,de sajnos vele már megszakadt a kapcsolat.

Így kezdődött

Xtudr is the ultimate gay fetish chat. Easily find thousands of guys in your city who share your same interests and enjoy sending and receiving live messages.

The No. 1 dating network for men offers you a quick, easy, and fun experience with which you can meet a lot of new people like Oldboy50.

With Xtudr you can:

- Create a profile with your photos and add your preferences.

- View the profiles and photos of other users.

- Send and receive messages without limits.

- Use the search filters to find your soulmate.

- Send and receive Taps to those who like you the most.

Sign up for the most popular fetish and BDSM app and start your adventure.

https://www.xtudr.com/en/relatos/ver_relatos_basic/41553-igy-kezdodott